Baleset érte? Nem fizet a biztosító?

Intézze kárrendezését egy szakmailag profi, évtizedes tapasztalattal rendelkező csapattal, ahol Ön partner és nem ügyfél! Legyen közös a sikerünk!

Simon Dani

Üdvözlöm, Simon Dániel vagyok.

Okleveles biztosítási tanácsadó és műszaki és gépjármű kárszakértő.
Férj és családapa.
Cégvezető és partner.

Rólam

2004-ben szereztem meg a diplomámat gazdasági mérnök szakon, ugyanebben az évben kezdtem el dolgozni hazánk egyik első kárszakértő és kárrendező irodájánál. Mivel mindig is érdekeltek az autók és a közlekedés, hamar megszerettem az újdonsült szakmámat. 2006-tól 2019-ig már mint kinevezett cégvezető, majd mint társtulajdonos is egyengettem a cég útjait. Ezen számomra kedves időszak alatt az iroda az egyik legnagyobb és legjelentősebb kárszakértő és kárrendező céggé / cégévé nőtte ki magát hazánkban.

2019-től külön utakon, de egy régi, jól összeszokott, profi csapattal a hátam mögött végzem azt, ami a munkám és szenvedélyem.

Jól tudjuk mindannyian: az élet folyton változik és alakul, s így vele változnak a szakmai kihívásaink is. Éppen ezért nem állunk meg a fejlődésben, önfejlesztésben soha, a szakmai képzés, tanulás az, amire mindig, mindannyian szakítunk időt. Minden bizonnyal kollégáimmal kapcsolatban elfogult vagyok, de határozott véleményem, hogy a kárügyek képviseletében a teljes siker elérése érdekében kiválóan kiegészítjük egymást, egymásban, egymás szakértelmében feltétel nélkül megbízunk.

Hitvallásunk, hogy minden elvállalt ügyet a kezdetektől a lezárásig teljes erőbedobással, mindenre kiterjedő szakértelemmel és empátiával képviselünk.

Minden kár története más: mások az emberek, akikről szól és mások a körülmények. Egy dolog azonban állandó: mi minden kárrendezési megbízásunkat  úgy kezelünk, mintha az a sajátunk lenne.

Feltérképezzük a problémákat, azokra megkeressük a megoldásokat, lehetőségeket és tanáccsal látjuk el ügyfeleinket. A végszó, a döntés ugyanakkor mindig, minden esetben az övék marad.

Mi sem bizonyítja törekvéseinket jobban, mint a díjazási rendszerünk: ügyeinket kizárólag sikerdíjas rendszerben végezzük, előleg befizetése nélkül.

Külön partnerként alkotunk egy verhetetlen csapatot, hiszen az érdekeink és a sikereink is közösek.

Szolgáltatásaink

Személyi sérüléses kárrendezés

Személyi sérüléses kárrendezés

Veszélyes, felpörgetett világban élünk, ezért bármikor előfordulhat, hogy önhibánkon kívül baleset áldozatává válunk, és általa komolyabb személyi sérülést szenvedünk el. Ilyenkor a jog lehetőséget biztosít…

Gépjármű kárrendezés

Gépjármű kárrendezés

Szinte kivétel nélkül tapasztalhattuk már azt a bosszantó helyzetet, amikor úgy érezzük: érdekeink süket fülekre találnak, ügyünkben nem kapjuk meg a megfelelő kiszolgálást a biztosítótól.

Vadászbaleset

Vadászbaleset

Hobbi, hivatás, sport… Bárminek is tekintjük, sajnos évről évre bebizonyosodik: a vadászat nem csak szórakozás, hanem komoly veszélyforrás is, éppen ezért nem véletlen, hogy a jog a fegyverhasználatot…

Egyéb biztosítási tanácsadás

Egyéb biztosítási tanácsadás

Legyünk bármilyen óvatosak és körültekintőek, az élet bármely területén, bármikor érhet minket személyes, vagy anyagi kár. Nem igaz, hogy csak a közlekedésben, vagy egy kockázatos…

Segítő fél közvetítői eljárásban

Segítő fél közvetítői eljárásban

A más általi károkozásnak nem csak polgári jogi, de olykor büntetőjogi, illetve szabálysértési következményei is adódhatnak, mely esetben a kárt okozó személlyel szemben induló büntető…

Biztosítási szakjogász ügyvédi képviselet

Biztosítási szakjogász ügyvédi képviselet

Sajnos előfordul, hogy egy ügyben – minden igyekezet ellenére – nem a kívánt irányba folyik a kommunikáció a biztosítóval. Ilyenkor, hogy a legjobb eredményre jussunk…

Kapcsolat

 

Az alábbi elérhetőségeken léphet velünk kapcsolatba:

E-mail: simon@okasz.hu
Telefonszám: +36 30 6527900

Vagy írjon nekünk itt:

Minden jog fenntartva | OKASZ - Országos kárszakértés és kárrendezés | Adatvédelmi szabályzat